Brahms: Német Requiem

NOSZTALGIA. VÁGYÓDÁS. MEGNYUGVÁS. Mint oly sok nagyszabású Brahms-kompozíció a Német Requiem is hamar eljutott a magyar közönséghez, a mű 1884-ben a Pesti Vigadóban hangzott el itthon, és már a főpróbát is óriási érdeklődés övezte. Az egykori beszámolók szerint Bellovics Imre karnagy mindent elkövetett, hogy a koncert megfeleljen a felfokozott várakozásnak. A darab szövegét Brahms állította össze a Szentírás különböző könyveiből. Felhasználta a zsoltárokat, evangéliumokat, az apostolok leveleit, profétai könyveket, két esetben pedig apokrif szövegrészleteket is megzenésített. Brahms a választott szövegeken keresztül mindegyik tétel középpontjába a halál gondolatával foglalkozó embert állította. Horusitzky Zoltán – Kodály egykori zeneszerzés-növendéke a Zeneakadémián – 1938-ban úgy látta, hogy ez a darab valójában nem liturgikus mű, nem gyászmise. Sőt még a hangulata is más. Minden rész az örök boldogság utáni vágyódásról szól. „Sóvár lelkem úgy vágyódik, óhajt, hogy láthassa a Te szent pitvarodat” – hangzik benne a zsoltár. A mű lelkivilága a vágyódás az eljövendő világ után: „mert e földön itt nincs örök hazánk”. Horusitzky szerint Brahms nem fest „metafizikai világot, hanem csak annak tükröződését az ember örök nosztalgiájában. Vágyódás és megnyugvás egy¬szerre. Nem reális, nem is transzcendentális, nem ragyogóan derűs, nem is sötét borongású zene, hanem mindez együttvéve”. J. BRAHMS Német Requiem Vezényel Héja Domonkos Közreműködik Szemere Zita szoprán Kálmándy Mihály bariton Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Magyar Rádió Énekkara vezető karnagy Szabó Sipos Máté Fotó: Héja Domonkos ©Vörös Attila