Koncertmester Biró Zsófia – fuvola Zászkaliczky András – oboa Kerényi Réka – hegedű Mericske Nikoletta – hárfa Bene Róza – csembaló a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói – balett Szent István Filharmonikusok Vezényel: Zsíros Levente Műsorvezető: Solymosi Tari Emőke
Az előadáson a fuvola varázslatos hangjában gyönyörködhetünk. Aki megszólaltatja, elsőrangú muzsikus: Biró Zsófia, a Nemzeti Filharmonikusok szólamvezetője, aki maga is az „Istvános zenei műhelyben” nőtt fel, és ma már ő tanítja itt az ifjú tehetségeket. A Pastorale-sorozatban utoljára 2014-ben, éppen a 200. koncerten lépett fel, nagy lelkesedést kiváltva a közönségből. Ezúttal is változatos, színes programmal lepi meg a közönséget: olyan – itthon kevésbé ismert – francia mesterek briliáns darabjait is megszólaltatja, mint Devienne, Chaminade és Ibert. Nemcsak szóló versenyművek egy-egy tételét hallhatjuk majd, hanem olyan versenyművekét is, amelyekben a fuvola mellé más szólóhangszerek is társulnak, ilyen például Cimarosa fuvola-oboaversenye, Mozart fuvola-hárfaversenye, vagy éppen Johann Sebastian Bach V. brandenburgi versenye, melyben a fuvola mellett a hegedű és a csembaló is szóló szerepet kap. Biró Zsófia kitűnő partnerei Zászkaliczky András (oboa), Kerényi Réka (hegedű), Mericske Nikoletta (hárfa) és Bene Róza (csembaló) lesznek. A közreműködő Szent István Filharmonikusok élén ezúttal Zsíros Levente áll, aki 2022-ben második díjas lett az Erich Bergel Nemzetközi Karmesterversenyen. A fiatal karmester-tehetség is az „Istvános zenei műhelyben” tanult, és immár e műhely egyik legifjabb zenekarának vezetője. Néhány elbűvölően szép zenei részletet Gluck Orfeuszából, illetve Csajkovszkij Diótörőjéből balett is gazdagít majd, a Magyar Táncművészeti Egyetem ifjú táncművészeinek köszönhetően.
2026. május 16. szombat, 16:00
Pesti Vigadó • Díszterem
További koncertek itt
Szent István Filharmonikusok
Jegyinformáció