Koncertmester Karmester: Szennai Kálmán Közreműködik: Budapesti Filharmóniai társaság Kamarazenekara Szólista: Foskolos Péter Az est házigazdája Tóth Endre, zenetörténész. Műsoron: Dvořák: E-dúr vonósszerenád, op. 22 Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64
Christian Schubart 19. századi német költő, zeneszerző, orgonaművész és újságíró nagy hatású zeneesztétikai írásában arról elmélkedett, melyik hangnem milyen érzelmeket ébreszt, milyen lelki tartalmakhoz kapcsolható. Az úgynevezett affektustan már a barokk korban is hódított, de a 19. század gondolkodásmódjára is rányomta bélyegét. Schubart szerint az E-dúr „a szerelem, az odaadás, az Istennel való bensőséges párbeszéd hangneme”, míg az e-moll „naiv, nőiesen ártatlan szerelmi vallomás, panasz zúgolódás nélkül; sóhajok, melyeket csak kevés könny kísér”. E költői sorok nemcsak abban az értelemben találkoznak a Budapesti Filharmóniai Társaság évnyitó koncertjével, hogy azon a romantikus zene két gyöngyszeme szólal meg, hanem abban is, hogy a költészet ezúttal is fontos szerepet kap az Óbudai Társaskör inspiráló terében. Ritkaság, hogy ezúttal nem triók, kvartettek vagy kvintettek, hanem Szennai Kálmán vezényletével egy egész kamarazenekar áll össze a Társaság tagjaiból, megszólaltatva Antonín Dvořák E-dúr szerenádját, a 19. századi cseh mester egyik legderűsebb alkotását, amelyről egy karmester a közelmúltban úgy nyilatkozott: „annyi tiszta jóság árad belőle, hogy előadni is gyógyító élmény”. A koncert másik műsorszáma pedig Foskolos Péter szólójával Felix Mendelssohn Hegedűversenye lesz – a német romantika egyik csúcsteljesítménye, amelyet Joachim József „a szív ékkövének” nevezett.
2026. január 19. hétfő, 19:00
Óbudai Társaskör
További koncertek itt
Budapesti Filharmóniai Társaság
JEGYVÁSÁRLÁS