Haydneum Koncertek Eszterházán – Balog József fortepianoestje

Joseph HAYDN (1732–1809): h-moll szonáta, Hob. XVI:32 Esz-dúr („Londoni”) szonáta, Hob. XVI:62 — LISZT Ferenc (1811–1886): Sancta Dorothea, S.187 En Rève, S.207 Nuages Gris, S.199 Resignazione, S.187a Johannes BRAHMS (1833–1897): fisz-moll szonáta, op. 2 A koncertre II. kategóriás jegyek is válthatóak a Haydn-terembe, abban az esetben, ha az Apolló-teremben elfogytak a jegyek. A Haydn-teremben korlátozottak a látási viszonyok! SOPRONCARD elfogadóhely A fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchenyi-kastély jegypénztárában OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is vásárolhat belépőt a koncertekre. A koncerteken kép- és hangfelvétel készül, a műsor- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk. Kérjük rendezvényeinken az alkalomhoz illő megjelenést.

A hangzás kereteit szinte szétfeszítő, zavarba ejtő energia – amelynek közvetítéséhez a zongora akusztikus lehetőségei egyszerre tűnnek kielégítőnek és reménytelenül szerénynek –, jellemző vonása volt a romantikus zeneeszménynek. A korszak szerzői egyszerre vágytak beszédes artikulációra és telt hangra, arra, hogy hangszereik kifinomult előadásmódra is alkalmasak legyenek, ugyanakkor lehengerlő kifejezőerővel is bírjanak. Nem voltak vele egyedül: a zongorakészítők ugyanezt a célt igyekeztek elérni. Az egyre erősebb, teherbíróbb hangszer és az egyre hangosabb, fényesebb, melodikusabb hangzás hajszolása a 19. század folyamán olyan dinamikusan és annyira szerteágazó módon formálta a fortepianót modern zongorává, hogy a két hangszer elkülönítésére szinte nem is adódik időbeli határpont. Bizonyos instrumentumok erőssége az áttetsző hangzás és az érzékeny formálás volt, másoké az érces, dús hang, vagy épp a pergő játék és monumentális hatás kettőssége. Már csak ezért is izgalmas vállalkozás Balog Józsefé. Noha Haydn két szonátája, az 1770-es évekből való h-moll és az 1794-ben Therese Jansennek komponált, szellemes és nagyszabású Esz-dúr darab nagyon eltérő képességű hangszerekre készült, mint Brahms drámai virtuozitású fisz-moll szonátája (1852) vagy Liszt meditatív egyszerűségű időskori zongoraművei, az elképzelés, hogy egyetlen instrumentumon szólaljanak meg, talán mégis rá tud mutatni valamire, ami lényegileg közös e száz év forradalmi billentyűsirodalmában.