Gaudeamus V.

Ludwig van Beethoven: Prometheus nyitány Ludwig van Beethoven: D-dúr hegedűverseny Op. 61 – Johannes Brahms: I. szimfónia c-moll, Op. 68 Közreműködik: Kelemen Gáspár Vezényel: Kelemen Barnabás

Jelképes, hogy 1801-ben Beethoven, fiatal komponistaként Pormétheusz, a görög mitológia egyik kulcsfigurájának történetét választotta témájául, annak a Titánnak a történetét, aki az isteni szikrát hozta el az emberiségnek. Mert Beethoven, akárcsak hőse, küzd, szenved átformál. A balett szenvedélyes nyitánya mégsem csak a héroszról szól, hanem a tudás és művészet iránt fogékonnyá lett teremtményekről, rólunk. A D-dúr hegedűversenyben egy másik arcát ismerhetjük meg Beethovennek, nem a vad szenvedély, hanem derű hatja át. Az 1806-ban Franz Clementnek ajánlott concertoja nem konvencionális mű, már az első ütemek szóló üstdob indulása meghökkentette a korabeli hallgatóságot az ütők puszta ritmikus indításával. Rondója virtuóz fordulatokban bővelkedik, ám ez mégsem válik öncélúvá a háromtételes műben. Játékos, éneklő hangvétele végig megmarad, tételeit a ritmusmotívumok ismételgetése fonja át. Brahms első szimfóniájának tervét már 1854-ben papírra vetette, de csak negyven éves kora után, 1876-ban készült el vele. Mindvégig hatalmas súllyal nehezedett rá a nagy előd öröksége, a kilenc páratlan szimfónia. Bemutatója idején a korabeli kritikák máris „Beethoven tizedikjeként” emlegették. Indító motívuma, amely a fortissimo csúcspontról, robbanásszerű energiával nyit, nemcsak a tételt, de az egész kompozíciót meghatározza „sors-motívumként”. A súlyos nyitányt követően könnyedebb hangvételű, lírai tételek szólalnak meg, zárótétele a gyászos hangú bevezetéstől a diadalmasan ujjongó kódáig vezet.