Gaudeamus IV.

Ludwig van Beethoven: Fidelio nyitány Ludwig van Beethoven: Fidelio: Leonora recitativója és áriája Ludwig van Beethoven: II. D-dúr szimfónia — Richard Strauss: Vier letzte Lieder Richard Strauss: Rózsalovag keringő Közreműködik:  Szutrély Katalin (ének) Vezényel: Záborszky Kálmán Beethoven talán egyetlen műfajjal sem küzdött annyit, mint egyetlen, nagyhatású operájával, a Fidelioval. Az operát bevezető nyitányból nem kevesebb mint négyet komponált 1804 és 1814 között, hogy az opera esszenciáját, dramaturgiáját mind tökéletesebben jelenítse meg kizárólag szimfonikus megfogalmazásban. Az eredetileg Leonora címmel 1814-ben készült opera a francia forradalom eszméiből táplálkozó igazi humanista mű. Beethoven szereplői már a különböző eszmék megtestesítői: a börtönben sínylődő férjét kiszabadító Leonora a hűség és a hősiesség megtestesítője, amely tökéletesen összpontosul áriájában. 1801-1802 között készült II. D-dúr szimfóniája hangvételében még a haydni-mozarti klasszikus szimfóniákra emlékeztet, jóllehet kifejezésmódja, hirtelen jött moll elkomorulásai, gazdag ritmikája, már a kibontakozó romantikus stílushoz kapcsolják. Szimfóniája csupa életkedv, energia, a Largetto szélesen éneklő dallamai és a tréfás, gazdag kontrasztokkal élő scherzoja szinte egy az egyben lerombolja a szigorú és komor Beethovenről alkotott képünket. Míg Beethoven a szabadságot, az életet élteti, addig Strauss Rózsalovag című operájából készített zenekari átirata az édes nosztalgia illatát árasztja, a Monarchia letűnt aranykorának keringőit idézi meg. A Hermann Hesse és Joseph Eichendorf verseit megzenésítő 1948-ban készült Négy utolsó ének középpontjában már egytől egyig a halál és öregkor áll. Végtelen érzékenységüket különösen érzékletesen fejezi ki a szoprán szólista éteri magasságokba írt romantikus, áradó, olykor félbehagyott dallamfoszlányai és a zenekar finoman kidolgozott hangszerelése.