Musical két felvonásban Fordította: Ungvári Tamás Versek: Dénes György "- Keress egy nagyszerű alapművet (benne a meseszerű szerelmi történet – amely kis erőfeszítéssel valóságosként is elfogadható – egy egocentrikus, megrögzött agglegény nyelvészprofesszor fogadásáról, hogy képes fél év alatt egy közönséges utcai virágáruslányból hercegnőt faragni), adj hozzá fülbemászó dallamokat, kerekítsd happy endre a librettót, vedd humorosabbra a szituációkat, és írass hozzá telitalálat dalszövegeket. Közben pedig vigyázz, hogy az alapmű eredeti erkölcsi üzenete ne sorvadjon el teljesen az átalakítások során. Ezt tette Gabriel Pascal magyar származású producer (G. B. Shaw barátja) New Yorkban – akit korának tíz legbefolyásosabb embere között emlegetnek. Ő volt az, aki 1952-ben rávette A. J. Lerner-t, hogy megírja a librettót, valamint a dalszövegeket, és F. Leowe-t, hogy hozzá zenét komponáljon. A musical négy éven keresztül íródott, mert az alapmű nem éppen a musical szabályai szerint volt felépítve, és nem is könnyen adta meg magát." Béres László rendező "Sokan azt mondják, hogy az 1956-ban bemutatott My Fair Lady az egyik legtökéletesebb musical, amit valaha írtak. Ennek elbírálását önökre bízom, az viszont tény, hogy a Broadway-en 2717-szer játszották a bemutatót követően, és ez akkoriban abszolút rekord volt. Az is tény, hogy a darabban tíznél is több olyan dal van, amely igazi slágerré nőtte ki magát, és közkedvelt lett a jazz-zenészek körében is, bekerülvén az úgynevezett jazz-sztenderdek közé." Jankó Zsolt karmester Szereposztás Eliza Modra Noémi Higgins Farkas Loránd Pickering Szilágyi János Freddy Bardon Tony Doolittle Madarász Lóránt Kárpáthy Zoltán Gergely Arnold Levente Harry, Jamie Rétyi Zsombor Gergely Elek Miss Pearce házvezetőnő Székely Zsejke Mrs. Higgins a professzor anyja Mányoki Mária Mrs. Eynsford - Hill Hary Judit Szobalányok Bálint Zsuzsánna Popovici Zsófia Kormos Melinda-Erzsébet Gáspárik Szilvia-Klára Fülöp Tímea Kolcsár Katalin Csavargók Sipos Endre Varga János Rigmányi István Jakab Zoltán Szacsvai Zsigmond Kovács Ferenc Varga Attila Plesa Róbert Komornyikok Varga Attila András Gábor-Róbert Inasok Plesa Róbert Kincses Márk Selsey-i férfi Szacsvai Zsigmond Hoxton-i férfi Kovács Ferenc Boxington Lordja Kraiczár Mihály Lady Boxington Dula Gyöngyi Transylvania királynője Daróczi Hilda Uralkodó herceg Jakab Zoltán Kocsmárosné Salamon Ildikó Dühös nő Veress Alexandrina-Irina Dühös férfi Veress László Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara. Jelmeztervező Ledenják Andrea A jelmeztervező asszisztense Soós Attila Díszlettervező Bocskai Gyopár Koreográfus Jakab Melinda A koreográfus munkatársa Madarász Szerénke Karigazgató Kulcsár Szabolcs Hangversenymester Barabás Sándor Ferenczi Endre Korrepetitor Incze G. Katalin Horváth Zoltán Oláh Csongor Súgó Kondrát Bea Kostyák Júlia Ügyelő Lőrincz Norbert Rendező Béres László Vezényel Tompa Ábel (debüt)
2025. január 23. csütörtök, 18:00
Kolozsvári Magyar Opera
További koncertek itt
Kolozsvári Magyar Opera