Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekar

ELŐADÓK: Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekar Várdai István - cselló vezényel: Madaras Gegely MŰSOR: Liszt – John Adams: La lugubre gondola Elgar: e-moll csellóverseny Franck: d-moll szimfónia

Ezen a koncerten úgy van jelen a halál és az elmúlás, hogy a szerzők sosem mondják ki igazán nyíltan. Mindhárom mű a szerző életének utolsó időszakában keletkezett. Liszt művének van még talán legtöbb kötődése a gyászhoz, de Elgar és Franck zenéje is nagyban melankolikus és visszatekintő. Visszaréved korábbi korokba, műfajokba, saját élettörténetébe, sőt, akár korábbi pályatársakra. Liszt Ferenc eredetileg zongorára írt Gyászgondoláinak keletkezése máig tartogat rejtélyeket. Az egészen biztos, hogy első változatuk 1882-83-ban, Velencében készült, amikor Liszt meglátogatta régi barátját Wagnert, a halála előtti hetekben. Bár e találkozás alkalmával Wagner éppen Liszt legújabb műveit becsmérelte, Liszt mégis zenével mondta el, mit érez. Álljon itt tőle két levélrészlet: ,,Mély gyászt viselek a szívemen, itt-ott hangokban kell kitörnie" ,,...az utóbbi két hétben egyebet sem tettem, csak zenét írtam. Agyamban egy gyászgondola evezőlapátjának mozgása lüktet. Megpróbáltam leírni ezt, és kétszer újra kellett fogalmaznom, amiről aztán újabb gyászos dolgok jutottak eszembe, és akartam,nem akartam, folytatni kellett a kottapapír összefirkálását, minden egyebet félretéve." Edward Elgar Csellóversenye 1919-ben került a közönség elé, de a londoni ősbemutató olyan kudarcot hozott a szerzőnek, hogy élete hátralévő 15 évében szinte teljesen felhagyott a komponálással. A korabeli közönség ódivatúnak és szükségtelenül kesergőnek érezte a művet. Nem így Jaqueline du Pré, akinek páratlan érzékenységű előadása olyan életet lehelt Elgar alkotásába, hogy a darab azóta a csellóbirodalom egyik legnépszerűbb tagja. A franciák számára a szimfónia mindig is kellemetlen műfaj volt, hiszen a legtöbb szerző úgy érezte, hogy az ilyen műfajú művek vagy nem elég jelentősek vagy túl németesek, hiszen a szimfóniában hagyományosan a németajkú zeneszerzők adták a példát. Ennek kapcsán a legtöbb francia szerző csak sokára és nehezen szánta rá magát a szimfónia komponálásra. César Franck egyetlen szimfóniája is utolsó évéhez kötődik. És bár a mű kezdőmotívuma kifejezett utalás Liszt Les préludes-jére és Beethoven utolsó vonósnégyesére, a szimfónia mégis olyan önálló mondanivalóval rendelkezik, hogy Franck-ot a francia szimfonikus irodalom nagy alakjává tette.