Gaudeamus I.

Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr Sinfonia concertante, K. 364 – Pjotr Iljics Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op. 64 Közreműködik:  Szűcs Máté (brácsa) Vezényel és hegedűn közreműködik: Baráti Kristóf

Mozart huszonkét éves korára jócskán kinőtt a csodagyerek szerepéből, megjárta Mannheimet és Párizst, ahol nagyszerű zenészek, kitűnő zenekarok inspirálták, csak a lehetőség hiánya kényszerítette arra, hogy visszatérjen a hercegérsek szolgálatába az „ostoba és gyűlöletes” Salzburgba. 1779-ben komponált Esz-dúr Sinfonia Concertantéja utazásai során szerzett tapasztalatainak bűvöletében íródott. Kifinomult kettősverseny: a hegedű és brácsa párbeszédét szokatlanul változatos zenekari szólamok kísérik, az erőteljes zenei kontrasztokban egyértelműen felfedezhetjük a virtuóz játékosairól, szenvedélyes előadásairól híres mannheimi zenekar hatását. A bensőséges érzéseket tükröző első tétel elégikus andantéhoz vezet, a szívszorító kromatikus harmóniák végül egy ünnepélyes és gyors harmadik tételben oldódnak fel. A szorongást és vágyakozást, a nagyívű éneklő melódiákat és elfojtott gondolatokat a romantika időszaka kibővült zenei eszköztárával még érzékletesebben ábrázolja. Csajkovszkij valósággal felkorbácsolja zenéjével az érzelmeinket. Ötödik szimfóniája a klasszikus négytételes formát követi, gyors tételei keretezik a nagyívű éneklő dallamokból építkező andante cantabilét és idilli szépségű keringőjét. Alig észrevehető, hogy a különböző tételeket egy közös mottóval kapcsolja össze: a klarinétokon mintegy gyászindulóként induló dallam a harmadik tételben igazi romantikus alakot ölt: haláltánccá lényegül át mígnem az utolsó tételben, a darab során először dúrban szólal meg, győzelmi indulóvá válik.