MŰSOR Beethoven: Egmont-nyitány Beethoven: II. szimfónia Beethoven: III. (Eroica) szimfónia VEZÉNYEL Takács-Nagy Gábor
Beethoven életrajzírói a mester egyik legjellemzőbb tulajdonságaként emlegetik szabadságszeretetét. Meggyőződéses híve volt az egyes ember és a népek szabadságának, valamint az alkotó művész szabadságának is. Ez az alapgondolata az 1809-ben komponált Egmont nyitánynak, amellyel Goethe drámájához készült kísérőzenéje kezdődik. Szellemi rokona az Egmont zenének a III. szimfónia is, amely az Eroica (Hősi) melléknevet kapta. Eredetileg Napóleont, mint a szabadság bajnokát akarta köszönteni, de kiábrándultan értesült arról, hogy császárrá koronáztatta magát, így lett a mű tiszteletadás a nemes célokért hősiesen harcoló Ember előtt. A II. szimfóniát 1803-ban mutatták be, derűs, optimizmust sugárzó mű, pedig keletkezése idején Beethoven már tudott gyógyíthatatlan fülbajáról. Az életmű egészében az a jelentősége, hogy a mesterétől tanult stílusjegyeket mellőzve itt már saját kifejezési eszközeit alkalmazza.
2024. november 6. szerda, 19:00
Zeneakadémia • Nagyterem
További koncertek itt
MÁV Szimfonikus Zenekar