MÁV Szimfonikus Zenekar

ELŐADÓK: MÁV Szimfonikus Zenekar vezényel: Takács-Nagy Gábor MŰSOR: Beethoven: Egmont nyitány Beethoven: 2. szimfónia Beethoven: 3. „Eroica” szimfónia

Három Beethoven-mű egy estén. Két szimfónia egy estén - sőt, a nyitányban egy harmadik előszele is benne van. Az 1811-ben keletkezett István király kísérőzenéjének nyitányában ugyanis, Beethoven már papírra vetette a 9. szimfónia elejének leugró kvintjeit, és a majdani Örömóda dallamának foszlányait is. Beethoven életében ugyanis a legtöbb dolog kölcsönhatásban áll egymással, hosszasan érlelgetett magában egy-egy művet vagy gondolatot, mire papírra vetette, és még utána is többször változtatott rajta. Az István királyt a Pesti Német Színház megnyitására rendelték tőle, de valószínűleg egyébként is szívesen foglalkozott Szent István alakjával.  A szimfóniákkal különösen sokat időzött Beethoven, hiszen Haydn és Mozart után alkotni ebben a műfajban egyáltalán nem volt kis feladat. A zenetörténetírás úgy tartja számon, hogy Beethoven mindig a páratlan szimfóniákban alkot újat, a párosak mindig az előző szimfónia eszközeit viszik tovább. A 2. és 3. szimfónia esetében mindenképpen így van. Míg a 2. még inkább Haydn mintájához igazodik, ha kicsit vaskosabban és szeszélyesebben is, mint ahogy azt az idős mester tette volna, de D-dúr alaphangneme, virgonc gyorstételei és kedélyes lassútétele mégis visszafelé tekint. Nem így a 3. ,,Eroica", azaz hősi szimfónia. Bár Beethoven eredetileg Napóleonnak akarta ajánlani, amikor az császárrá koronáztatta magát, olyan csalódás volt a polgári eszmékben végletekig hívő Beethovennek, hogy áthúzta Napóleon nevét a kottán. A hős mint ideál ugyanakkor nagyon erőteljesen jelen volt Beethoven életében, és ebben az időszakban döntötte el, hogy bár hallásának visszanyerésére nincs remény, mégis létrehozza azt az életművet, amire a küldetéstudata készteti. A hős tehát Beethoven is lehet, aki egy rendkívül hosszú és küzdelmes első tételben harcol, elbukik, majd újra harcol, aki elgyászolja a hőst a második tétel gyászindulójában, de aki mégis él, alkot, erős, sőt humoros, és fölé kerekedik az élet nehézségeinek. A 3. szimfónia tehát már-már szinte szimfonikus költemény, amely nem a múlt követelményei előtt vizsgázik, hanem ostromolja a jövőt.