Klasszikus zenei hangversenynaptár - határokon innen és túl

2024. október 27. V
18:00
2024. október 27. V - 18:00
2024. október 27. vasárnap - 18:00

Stephanus I.

Szent István Filharmonikusok
Szent István Filharmonikusok

Liszt Ferenc (1811–1886): Krisztus oratórium közreműködik: Váradi Zita – szoprán, Schöck Atala – alt, Szappanos Tibor – tenor, Fátrai János – bariton, Szalai Ágnes – szoprán, Kovács István -basszus Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgatók: Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc) Vezényel: Somos Csaba

Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma a zeneszerző kései korszakának legnagyobb szabású műve, egyben az életmű kiemelkedő alkotása. Az oratórium három részben mutatja be Krisztus életét a bölcsőtől a sírig („Karácsonyi oratórium”, „Vízkereszt után”, „Szenvedés és feltámadás”) és zenei nyelvezete az egyszerűtől fokozatosan válik egyre összetettebbé Krisztus életének drámai történései nyomán. A Jézus születéséről szóló első részben még a gregorián dallamfeldolgozások dominálnak, míg a második rész legmegkapóbb jelenetében, a Csodában kihasználja a szimfonikus zenekar lehetőségeit, képszerűen ábrázolja a tomboló vihart lecsendesítése előtt. A harmadik tételben éri el az érzelmi intenzitás legmagasabb csúcsát a zene, szívszaggatóan ábrázolja Krisztus kétségeit, és a Stabat mater tételben a haldokló fiát sirató anya gyötrelmeit, amit végül éteri látomásként old fel a Krisztus mennybemenetelét hirdető középkori húsvéti himnusz és a dicsőséges Resurrexit tétel. Az oratórium zeneileg korántsem nevezhető hagyományosnak. Liszt szakít a tradíciókkal, a személyes érzéseket előtérbe helyező zenedráma helyett a katolikus liturgiához szorosan kapcsolódó szövegek és imák legtisztább kifejezésére törekszik. Távol áll azonban a sterilitástól, a gregorián egyszerűsége, a nagyromantikus zenei gesztusok és a kései Liszt tömör, szinte aszketikus zenei kifejezésmódja avatja a 19. század egyik legkülönlegesebb alkotásává.

Stephanus I.

Információk

2024. október 27. vasárnap, 18:00

Müpa • Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

További koncertek itt

Szent István Filharmonikusok

Nemzeti Filharmonikusok