ELŐADÓK: Budapesti Fesztiválzenekar Bereczky Dávid - kürt vezényel: Takács-Nagy Gábor MŰSOR: Haydn: A-dúr szimfónia, No. 87. Mozart: 4. Esz-dúr kürtverseny Mozart: g-moll szimfónia, No. 40.
Ezen a koncerten csupa életerőt hallhatunk, hiszen három olyan mű hangzik el, mely akkor született, mikor a szerzője a pálya csúcsán állt. Joseph Haydn úgy lett világhírű, hogy hivatalosan csak az Esterházy-udvar számára komponált, és művei elsősorban ott is hangzottak el. Ennek ellenére idővel egyre több helyről kapott felkéréseket, melyeket félig-meddig titokban teljesített. Így született meg a hat párizsi szimfónia is, melyek közül az utolsó hangzik el ezen az estén. Haydn mintha megüzente volna Párizs számára, hogy bár a nagyvárosi társasági életben igen ritkán fordul meg, hiszen uradalmi zenész Magyarországon, azért a szimfóniairodalom fejlődésének ő az elsőszámú igazodási pontja. Elhangzik továbbá Mozart utolsó befejezett kürtversenye, mely a Figaro házassága megírásának zajos sikerű évében született. Mozart a kürtversenyeit Joseph Leutgebnek ajánlotta, aki bár 24 évvel idősebb volt nála, nagyon közeli barátságot ápoltak. Mozart számos személyes megjegyzést is beírt a partitúrába, sőt, ezt a művet színes tintával írta. A műben egyszerre érződik a sikeres, kiforrott Mozart hangja, és az, hogy ezt egy olyan kürtös „szájába adja”, aki fölényesen tekint a kor kürtöseire, hiszen tudása jó eséllyel meghaladja a pályatársakét. Bereczky Dávid, a Fesztiválzenekar kürtöse méltó utódja Leutgebnek, ha Mozart élne, valószínűleg neki is szívesen komponálna. Mozart 1788 nyarán három szimfóniát is írt annak reményében, hogy azok egy-egy szerzői esten a közönség elé kerülhetnek, a bemutatók minduntalan elmaradtak, végül Mozart nem érhette meg az ekkor írt szimfóniáinak előadását. A sors fintora, hogy ez a három mű, melyek között a második a g-moll szimfónia, Mozart legjelentősebb és legnagyobb hatású szimfóniái közé tartozik – még ha a korabeli zenei élet nem is tartotta őket bemutatásra érdemesnek. Jöjjön el, és hallgassa meg a művet, amit Mozart és kortársai sosem hallhattak!
2024. október 4. péntek, 19:00
Balaton Kongresszusi Központ és Színház
További koncertek itt
Filharmónia Magyarország
Budapesti Fesztiválzenekar