YAMAHA BÉRLET II.

Műsor: Rossini - Bruschino úr, nyitány Mozart - Esz-dúr kétzongorás versenymű (K. 365) Bizet - Gyermekjátékok, szvit Saint-Saëns - Az állatok farsangja Vezényel: Szabó Sipos Máté Zongora: Görög Enikő, Görög Noémi Játék és felhőtlen kedv jellemzi az utókarneváli estünk hangulatát. Gioachino Rossini (1792–1868) Bruschino úr című egyfelvonásos vígoperáját 1813-ban mutatták be Velencében. Nyitánya, fergeteges vitalitásával és vissza-visszatérő, kopogó (col legno) vonóseffektusaival, a szerző humorának ékes példája. Wolfgang Amadeus Mozart (1756‒1791) valószínűleg önmaga és nővére, „Nannerl” számára komponálta Esz-dúr versenyművét két zongorára és zenekarra (K. 365). 1779-ben, Salzburgban keletkezett az energikus, ötletes, színpompás darab, melynek témabőségét lépten-nyomon „megfűszerezik” a szólóhangszer-páros dialógusai is. Három tétele: I. Allegro; II. Andante; III. Rondeau: Allegro. Feltűnő mindjárt a nyitó Allegro karaktergazdagsága, melyben hősies lendület, érzékeny líra és önfeledt játékosság együttesen van jelen, méghozzá úgy, hogy egyik a másikba olykor szinte előzmény nélkül csap át. A tétel egészét ezáltal felszabadult hang jellemzi, s a két zongora témaismétlő szakaszai és párbeszédei folytán „a forma mintha csak arra való volna”, hogy „még szertelenebbé tegye a Mozart-zene pazarló bőségét, még kitárulkozóbbá napfényes boldogságát” – írja az elemző zenetörténész Kovács János. Választékos lírájával, bensőséges tónusával, a románc tételtípusát képviseli a B-dúr hangnemű, háromrészes Andante. Majd német népdalt idéz a szonátarondó szerkezetű, s ismét alaphangnembeli finálé kezdőtémája; megfelelőit J. Haydn és L. v. Beethoven műveiben, valamint egy korábbi Mozart-divertimentóban (K. 252) ugyanúgy föllelhetjük. Hangversenyünk második fele a romantikus francia muzsikáé. Georges Bizet (1838–1875) tucatnyi darabból álló tételfüzért komponált zongorára, négy kézre Gyermekjátékok címmel (1871), amelyekből ötöt, Kis szvit eredeti címadással, zenekarra is meghangszerelt. A tételfeliratok: 1. Induló (Trombita és dob); 2. Bölcsődal (A baba); 3. Impromptu (A búgócsiga); 4. Duo (A kicsi férj és kicsi feleség); 5. Galopp (A bál). Bizet miniatűrjei a gyermekvilág egy-egy pillanatát ragadják meg. „Zseniális, szívet-lelket vidító zsánerképek ezek, Schumann gyermekdarabjainak távoli rokonai, Debussy Gyermekkuckójának ősei” – írja a Bizet-monográfus Németh Amadé. Oldott hangú, franciásan könnyed és szellemes muzsika született meg a gyermekvilágba játszi természetességgel „visszahelyezkedő” szerző tollából. A nyitótétel több vonásában a Carmen első felvonásának gyermek-katonaindulóját előlegezi. De nem hiányozhat a hangverseny műsorpalettájáról a vérbő humor sem. Camille Saint-Saëns (1835‒1921) már eleve, tréfásan „nagy zoológiai fantázia”-ként határozta meg híres alkotását, Az állatok farsangját (1886). Részeként mindazonáltal nem csupán állatparódiákat hallhatunk, hanem egyidejűleg vagy pedig be-beékelődve emberi karikatúrák sorát is ugyanúgy, sőt: a komponista még az elődök, kortársak ‒ és saját szerzésű ‒ muzsikáját is kíméletlenül a hangok mögé „csempészte”… Tizennégy rövid tételből áll a mű, s a megszólaltató kamaraegyüttes a két zongora mellett két hegedűt, mélyhegedűt, gordonkát, nagybőgőt, fuvolát (piccolo váltással), klarinétot és ütőhangszereket foglal magában. I. Bevezetés és az oroszlán királyi indulója; II. Tyúkok és kakasok; III. Vadszamarak; IV. Teknősök (a tétel dallamanyaga Offenbach híres Kánkánjának lelassított változata: csípős szatíra!); V. Az elefánt (a nagybőgő által játszott melódiák egyike Berlioz Faust elkárhozása című oratóriumából származott, ahol eredeti formájában a Szilfek [légi tündérek] tánca volt: az előző tétel megoldásához hasonlóan elképesztő ötlet!); VI. Kenguruk; VII. Akvárium; VIII. Hosszúfülű személyiségek; IX. Kakukk az erdő mélyén; X. Madárház; XI. Zongoristák; XII. Ősmaradványok (igazi zeneszerzői bravúr: Saint-Saëns fölidézi benne saját Haláltáncát, Rossini Sevillai borbélyának egy melódiáját, egy francia hazafias dalt és két további gyermekdalt is, utóbbiak között a nálunk „Hull a pelyhes fehér hó” szövegkezdettel ismert melódiát); XIII. A hattyú; XIV. Finálé (sziporkázó ötletességgel idézve vissza a kezdőtétel, a Tyúkok és kakasok, a Vadszamarak, a Kenguruk, a Hosszúfülűek, de a xilofon szerepe révén, közvetetten még az Ősmaradványok tétel zenei anyagát is).