Szimfonikus Bérlet I.

Műsor: Bartók: II. hegedűverseny Rahmanyinov: Szimfonikus táncok, Op. 45 Vezényel: Thomas Herzog Közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar Hegedű: Pusker Júlia

Bérletnyitó hangversenyünk reprezentatív programját évfordulók jegyében állítottuk össze: másfélszáz esztendeje született a XX. századi zeneművészet egyik kiemelkedő lírikusa, Szergej Rahmanyinov (1873–1943), és immár hagyományosan Bartók Béla (1881–1945) életműve előtt is tisztelgünk halála évfordulójának előestéjén. A műsorunkon szereplő két nagyszabású kompozíció pár évnyi különbséggel keletkezett. Bartók II. hegedűversenye (1937–38) új utakat nyitott az életműben. Fölfedezte és ismét birtokba vette a komponista a romantika általa egykoron hátrahagyott örökségét, azzal együtt ismét fontossá vált számára az esztétikai szépség hagyományos bűvereje. A mű három tételkezdő felirata: I. Allegro non troppo; II. Andante tranquillo; III. Allegro molto. Azzal a széles ívű, áradó és kantábilis, érzelmileg roppant telített dallamvilággal, amely elsőként ennek a kompozíciónak a sajátjaként tűnt föl Bartók zenéjében, s amelyet Szabolcsi Bence – gyönyörű metaforát alkotva – az utolsó Bartók-darabok „melegen melodikus” stílusának nevezett, a II. hegedűverseny az életmű záró csoportjának előkészítőjévé vált. A romantika újrafelfedezésének része volt a verbunkos-hagyományra való újbóli, intenzív rátalálás is, habár maga a folyamat lényegesen messzebbre, még jócskán a II. hegedűverseny előtti időkre nyúlt vissza az életműben, ámde mégiscsak a harmincas évtizedvég alkotásaitól kezdődően (II. hegedűverseny, Kontrasztok, Divertimento, később a III. zongoraverseny) gyúrta nagyszabású kompozícióinak főtémáit ismét verbunkos jellegű alapanyagból Bartók, fiatalkori művei után. Mindjárt a szárnyaló, „magyarul beszélő” kezdőtéma a régi verbunkosmuzsika hajdani fényében ragyog. További újszerű vonása a kései műveknek a hangzó anyag olykor tobzódóan tarka „képszerűsége”: a folyamat kezdetét épp a II. hegedűverseny textúrája, csúcspontját pedig a nagyzenekari Concerto (1943) zenei világa jelenti. Így szerepelhet egyazon tételexpozíción belül – sőt: egymással harmonikus egységet alkotva – neo-verbunkos stílusú, szárnyaló főtéma és a sorelvűség schönbergi kritériumainak is megfelelni tudó, tizenkétfokú rendszerű lírai téma a II. hegedűverseny nyitó Allegro-jában. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Bartók rákacsintott a schönbergi dodekafon technikára valamely művében, s itt is csupán egyetlen melódiához kapcsolódóan tette azt. Különös-misztikus fényével e téma viszont ugyanolyan rejtélyes összhatású lett, amilyen Mona Lisa mosolya. Verbunkos-hang és dodekafon téma: lélegzetelállító kettősség! Még akkor is, ha az utóbbi végeredményben tonális keretek között marad Bartóknál; lehetséges, hogy a Schönberg-tanítvány Alban Berg Hegedűversenye (1935) nyújtott számára ilyen irányú ösztönzést. S az egyszeri tizenkétfokúság további, modern hangrendszeri kísérlettel párosult művében: Bartók negyedhangokat is alkalmazott az I. tételvég hegedűkadenciájában (a hagyományosan legkisebb hangközfordulat felét), különleges hangzásvilágot teremtve, s el is játszva annak újszerűségével. Később a VI. vonósnégyesben és a Hegedű-szólószonáta fináléjának első verziójában ismét használt negyedhangokat. Az Andante tranquillo Bartók egyetlen variációs szerkezetű zenekari tétele. Kezdőtémájának ébredő-harmatos hajnaltónusa után (v. ö. A kékszakállú herceg vára: „Piros szagos szép hajnalban…”) a változatok sora megannyi különös epizódot hoz, sőt az Allegro scherzando feliratú ötödik variáció még némi titokzatos egzotikumot – Európán túli hangzásemlékeket – is magában rejt; a folyamat a humort sem nélkülözi (hatodik változat). Mint maga az Allegro scherzando felirat elárulja, az ötödik variáció a scherzo típusú anyagot képviseli a lassú tételen belül, ahogyan folytatása, a hatodik változat is: a forma ezáltal a II. zongoraversenyéhez (1930–31) válik hasonlatossá. A II. hegedűverseny abban is utóda a II. zongoraversenynek, hogy a finálé zenei folyamata itt is, ott is, nagy vonalakban az I. tétel anyagának variációja (csak az összetartozás mértéke lett jóval szorosabb a II. hegedűverseny esetében). Így a II. hegedűversenyt egészében szemlélve láthatjuk, hogy Bartók a variálást, mint kompozíciós elvet, a teljes darab szövetére kiterjesztette, szilárd és következetes egységet létrehozva ezzel. A versenyművet Székely Zoltán mutatta be, Willem Mengelberg állt az Amsterdami Concertgebouw Zenekar élén (Amsterdam, 1939. március 23.). Ma esti szólista-tolmácsolója, Pusker Júlia máris jelentős nemzetközi karriert mondhat magáénak, így a fiatal művésznő Európa legrangosabb koncerttermeiben ad sorozatos szólóesteket a 2023/24-es évad folyamán. Bartók és Rahmanyinov egyaránt Amerika földjén hunyt el. Az orosz muzsikus utolsó befejezett munkája a Szimfonikus táncok, amely 1940 nyarán és őszén készült. Eredetileg balettzenének szánta művét a komponista, konzultálva a híres – és szintén az Egyesült Államokban élő – orosz koreográfussal, Mihail Fokinnal is. Fokin lelkesült az ötletért, ámde korai halála végül megakadályozta a terv megvalósításában. Rahmanyinov először a Fantasztikus táncok címet adta készülő darabjának, míg a három tétel a Dél, Alkonyat és Éjfél napszak- feliratokat viselte. A philadelphiai ősbemutatón, melyet Ormándy Jenő vezényelt (1941. január 3.), viszont már végleges címével és a programjellegű tételfeliratok nélkül hangzott föl a mű. Rahmanyinov újfajta zenekari hangzásokat, színeket kevert ki palettáján, életműbeli újításként altszaxofont is alkalmazva a zenekarban. Szerzeményét ugyanakkor nosztalgia hatja át, hazája és ifjúkora iránt. Témát idéz I. szimfóniájából a kezdőtétel végén, majd a fináléban az egyik egyházi művéből; s ahogy Rahmanyinov megannyi korábbi opusában, itt is hallhatjuk a középkori Dies irae (=A harag napja) dallamot: a finálé számottevő része erre épül. Az első tánc háromrészes, visszatéréses tételforma, lírai középrésszel. Hasonló a finálé felépítése is, a szélsők pedig keringőtételt fognak közre. A feliratok: I. Non Allegro; II. Andante con moto. Tempo di Valse; III. Lento assai – Allegro vivace. A Szimfonikus táncok dinamikus tételfüzérét épp tíz esztendeje, alapításának 50. évében rögzítette CD-re a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Thomas Herzog budapesti ősökkel rendelkező svájci karmester első ízben áll az együttes élére Első karmesterként, az új évadkezdettel töltve be a tisztséget. Sziklavári Károly