Barokk mesterek 2.

Időpont- és helyszínváltozás! Műsor: Telemann: G-dúr szvit (TWV 55:G10) „Don Quichotte” / Bach: D-dúr zongoraverseny, BWV 1054 / Vivaldi: F-dúr sinfonia, RV 137 / Vivaldi: „A négy évszak" – g-moll hegedűverseny („A nyár") RV 315 / Vivaldi: B-dúr („Conca”) concerto, RV 163 Közreműködik: Alexáné Kardos Ildikó - hegedű / Kodály Filharmonikusok művészei Zongorán és csembalón közreműködik: Somogyi-Tóth Dániel Vezényel: Bényi Tibor Jegyár: 1900 Ft

G.Ph. Telemann műveltsége bizonyára a zenei és a teológiai kérdéseken is túlterjedt, hiszen sosem komponálta volna meg Cervantes ismerete nélkül a Don Quichotte című zenekari szvitjét, helyesebben burleszkjét. A burleszk hősei rendszerint esetlenek, irreálisan viselkednek és különböző bonyodalmakba keverednek. Jól tudjuk, hogy mindezek a búsképű lovagra is érvényesek. Telemann a nyitányt követő hét tételben szellemes találékonysággal jeleníti meg hősének kalandjait. Tanúi vagyunk Don Quichotte ébredésének, a szélmalmok elleni támadásának, Dulcinea iránti sóhajtozásának, de megelevenedik Sancho Panza alakja is, sőt a lovag rozzant gebéje Rosinante és a hű fegyverhordozó szamara is. Mindezek remek lehetőséget kínálnak a szerzőnek különböző hangutánzó effektusok és játékmódok képszerű alkalmazására. Bach D-dúr versenyművét lipcsei időszaka alatt komponálta, valószínűleg 1738 körül, amikor a Collegium Musicum koncertjeit is irányította a Zimmermann kávéházban. A concerto az E-dúr hegedűverseny (BWV 1042) átdolgozása, amelyet Bach még 1730 előtt kötheni működése idején komponált. Az új billentyűs változat szólóját maga Bach, vagy valamelyik fia játszhatta. Első tétele hármas (A-B-A) tagolású, amely szinte szonátaformájúvá alakul. A lassú tételben a szólóhangszer nemesen elegáns dallama a vonósok chaconne-szerű basszusa fölött bontakozik ki. A finálé során a ⅜ metrumú, pergő rondótéma kontrasztos epizódokkal váltakozik, megelőlegezve a következő korszakok versenyműveinek hangulatát. Vivaldi F-dúr (RV137) sinfoniája ékesen bizonyítja, hogy a velencei komponista sohasem volt ötletek híján. A három részes (gyors-lassú-gyors) olasz nyitány (sinfonia) alig különböztethető meg egy hasonló szerkezetű concertótól. Nyitótétele szinte egyetlen virtuóz száguldás. Bár itt nincs szólista, mégis rendkívül virtuóz játékot követel minden muzsikustól. Az f-moll hangnemű éneklő Andante a prímhegedűket juttatja vezető szerephez, szólamuk finom modulációkban és szekvenciákban bővelkedik. Formailag a visszatérő, Da Capo szerkezetet követi. A záró Presto rész árulja el legjobban, hogy nem concertót, hanem egy ennél sokkal egyszerűbb szerkesztésű, rövidebb sinfoniát hallgatunk. A jól ismert Nyár című g-moll hegedűverseny a Nap hevétől bágyadt nyájat és madársereget idézi, majd a dörgéssel-villámlással támadó vihar okozta félelmet jeleníti meg a szólóhegedű és a vonósegyüttes virtuóz párbeszédének segítségével. Az RV 163-as B-dúr "Conca" versenymű Vivaldi 1730-1731 között lezajlott csehországi utazása idején keletkezett. Ekkor ismert ugyanis meg egy különleges fúvós hangszert, a Wettertrompete-t, amely egy ón szájú tengeri kagylóból állt. Főleg oktáv hangközöket tudott megszólaltatni, és úgy vélték, hogy ezzel viharokat képes előidézni, vagy lecsendesíteni. Innen származik a vonós concerto címében szereplő "Conca", azaz kagyló kifejezés. A mindössze öt percnyi időtartamú mű képszerű ábrázolásmódjával és merész fordulataival ékesen cáfolja azokat az állításokat, miszerint szerzője csak önmagát ismételte, ha egy új concertót alkotott. – baljos –