Szimfonikus bérlet IV.

Műsor: Ravel: Lúdanyó meséi – szvit Ravel: D-dúr zongoraverseny bal kézre Muszorgszkij–Ravel: Egy kiállítás képei Vezényel: Antal Mátyás Közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar Zongora: Fejes Krisztina

Estünk programja: két hangverseny-félidő Maurice Ravel (1875–1937) varázslatainak jegyében. Az első félidő műsorszámai – raveli sajátságként – álomszerű poézis, majd súlyos veretű dráma kettősségét tárják a publikum elé, hiszen a francia zeneszerző életművét számos hasonló ellentétpár egysége alkotja. Ahogy azt már számtalanszor ecsetelték, az életvitelében is különcnek számító Ravel lelkiekben szinte gyermek maradt. Kiváló példa rá a Lúdanyó meséi: az eredetileg zongorára, négy kézre írt, öttételes szvitet (1908–1910) ténylegesen egy gyermek-testvérpárnak szánta a zeneszerző (Mimie és Jean Godebski: egy baráti házaspár gyermekei), akiknek időnként maga is mondott meséket, s ez a szokás vezetett el a „mesedarabok” megalkotásának ötletéhez. Hallgatásukkor mégsem „a felnőtt ember nosztalgiáját érezzük, hanem a gyermek önfeledtségét” – írja az életmű egyik méltatója. Ravel stílusa végtelenül egyszerűvé, tisztává nemesült e tételsorban, amelynek rövidesen már a zenekari hangszerelése is készen állt, s ezáltal még káprázatosabb színeket öltöttek a mesefüzér hangjai. De héttételes balettzenévé is bővült a sorozat a tízes évek elején. A mai hangversenyen hallható szvit tételei (kommentárokkal): I. Pavane Csipkerózsikának (hasonlíthatatlan szépségű álomzene. A méltóságteljes udvari tánctípus korábbi példája az életműben a Pavane egy infánsnő halálára); II. Hüvelyk Matyi (zenei kép a mesehős bolyongásáról, aki nem talál haza, mert útközben elszórt morzsáit fölcsipegették a madarak. A tételbe az utóbbiak is „beleszólnak” Ravel tolla jóvoltából); III. Csúnyácska, a pagodák császárnője (őt egy boszorkány csúfította el. Csengő-bongó, keleties zenei világ, pentaton dallamossággal); IV. A Szépség és a Szörnyeteg párbeszéde (a Szépség kecses lejtésű keringőmuzsikája, majd a Szörnyeteg megjelenése – kontrafagott-motívum. A tétel végén megtörténik csodás átváltozása daliás herceggé); V. Tündérkert (a zenei folyamat egyetlen hatalmas ív, himnikus végponttal – apoteózissal – a jellegzetesen raveli, „fokozó” dramaturgia mentén, a lassú alaptempó mellett is). Az életmű későbbi szakaszából származik a komponista két zongoraversenye, amelyek szinte azonos időben keletkeztek, a Balkezes versenymű 1929–30 között. Paul Wittgenstein bécsi zongoraművész (1887–1961) elvesztette jobb karját az első világháborúban, az ő felkérésére készült a darab. Ellentétben a másik (G-dúr) Ravel-zongoraverseny könnyed hangjával, a bal kézre írott „testvért” elmélyült líra és intenzív drámaiság együttese, emellett a fogalmazásmód tömörsége jellemzi. Alaphangneme D-dúr, de világos tonalitást ritkán érzékeltet a folyamat. Az egytételes szerkezet valójában lassú–gyors–lassú háromrészességet takar, melyben a záró lassú szerepe az összefoglalás. (Továbbá mindhárom nagy formarész három-három kisebb szakaszra osztható, melyek nem pontos szimmetriát, de szimmetrikus hatást biztosítanak. Így az első rész középső, kadenciaszerű középszakaszának megfelelője a záró lassú ténylegesen jelzett zongorakadenciája; a középrész szabad szonátaelvű.) Az alaktalan-sötét kezdet maximális kontrasztjául szolgál a jazz-impulzusokban is bővelkedő középrész felfokozott vitalitása, könyörtelen menetirama, s végül a mű „fölujjongó” befejezése. Méltatói vélemény szerint a komponista háború utáni éveinek egyik legtökéletesebb remeke lett a – kifejezetten világháborús művészi reflexióként is értelmezhető – darab. 1931 novemberében mutatták be Bécsben, a megrendelő Wittgen- stein zongoraművész közreműködésével. Ma esti szólista-tolmácsolója, Fejes Krisztina, szakma és közönség köreiben egyaránt ünnepelt, világjáró zongoraművésznőnk, aki első alkalommal lép színpadra Miskolcon. Számára missziót jelent a magyar zenekultúra terjesztése szerte a nagyvilágban, gazdag és sokszínű repertoárja barokk művektől a kortárs alkotásokig terjed. Ahogyan a Lúdanyó meséi, zongoraszvitnek készült eredetileg – igaz, két kézre – az Egy kiállítás képei című tételciklus is, az őserejű géniusz Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1839–1881) tollából. Midőn kiállították az elhunyt ismerős, Viktor Hartmann építész hátrahagyott alkotásait – festményeket, akvarelleket, vázlatokat –, azok hatásaként egy új kompozíció terve fogalmazódott meg az orosz zeneszerzőben, majd röpke három hét leforgása alatt(!) már készen is állt a darab (1874). Ám a Muszorgszkij által „újrarendezett” látványtár romantikus szemmel látott és láttatott életteljesség: mintegy az orosz élet hangzó regénye lett – hiszen bizonyos értelemben minden ciklikus, nagyszabású romantikus zenemű olyan, mint egy XIX. századi nagyregény. A „beavatási útvonal” mentén haladva így eljuthatunk az egyén magányos lépteitől – a vissza-visszatérő Séta melódiájától – a közösségbe olvadás mámoráig, átszellemítve A kijevi nagykapu grandiózus, harangzúgással és latens kórusokkal fűszerezett hangjaival. S az élmény erején mit sem változtat, hogy a városkapu mindössze a zeneszerző fantáziájában épült föl: Hartmann egyik megvalósulatlan terve maradt. Világméretű népszerűségét viszont csak a XX. századnak köszönheti a mű, miután Maurice Ravel – épp száz esztendeje, 1922-ben – elkészítette nagyzenekari átdolgozását, hangszerelő művészetének egyik csúcsteljesítményeként. Tételei a raveli verzió szerint (további megjegyzésekkel): Séta 1. Gnóm (eredetileg egy diótörőt ábrázoló rajz volt, torz figurával); Séta 2. Az ódon kastély; Séta 3. Tuileriák kertje (a helyszín Párizs, a kép játékaik fölött civódó gyermekeket ábrázolt) 4. Bydło (nagy kerekeken gördülő lengyel ökrösszekér); Séta 5. Kiscsibék tánca a tojáshéjban (a rajz egy balett-előadás jelmezterve volt) 6. Samuel Goldenberg és Schmuyle (a gazdag és a koldus zsidó párbeszéde) 7. A Limoges-i piac 8. Katakombák (Párizsban); Halottakkal a halottak nyelvén (nem önálló kép, csak tételrész; a Séta moll témájára épül) 9. Baba-Jaga (az orosz népmesék boszorkányának tyúklábakon álló kunyhója) 10. A kijevi nagykapu (melyben a Séta témáját is visszaidézi a szerző) Sziklavári Károly