Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – nyitány Chausson: Poem de l’amour et la mer — Britten: Les Illuminations Kodály: Marosszéki táncok Vezényel: Dinyés Dániel Szólista: Kolonits Klára

Richard Wagner (1813–1883) operája a mesteri szakértelmet és a művészi ihletet, valamint a művészi teljesítményhez olyannyira nélkülözhetetlen közösségi figyelmet és megerősítést állítja a középpontba. Nincs ez másképp a nyitány esetében sem, melynek zenei világa nagyszerűen tanúskodik a szerző ihlettel teli szakértelméről, el nem engedve a közönség figyelmét az utolsó, lezáró hangzatokig. Ernest Chausson (1855–1899) francia romantikus zeneszerző műve A Szerelem és a tenger versének közel tíz éves alkotói időszaka 1892-ben ért véget. A mű két részből áll, amelyeket egy rövid zenekari közjáték választ el egymástól. Chausson később külön-külön, Le temps des lilas címmel publikálta a második rész utolsó négy strófáját. Benjamin Britten (1913–1976) művét Arthur Rimbaud prózai szövegeire és verseire komponálta. A dalok hangulatukban, tempójukban, hangnemükben és hosszukban nagyon eltérőek. Bár a darabot eredetileg szoprán hangra írta, Britten szerint a zene természetesebben hangzik, amikor egy tenor énekli, a férfihang jobban illeszkedik a zene jellegzetes vaudevilleszerű, vidám operettvilágához. Kodály Zoltán (1882–1967) az 1927-ben elkészült szóló zongora változat meghangszereléséhez a világhírű karmestertől, Arturo Toscaninitől kapta a legfontosabb impulzust. Bármily különös, éppen Marosszéken gyűjtött dallam nem került bele, ezek azonban műfaji-tánctipológiai értelemben mégis „marosszékiek”. E népi táncokat Kodály variációs rondóformába rendezte, végül egy pezsgő finálé zárja a művet.