Szimfonikus bérlet I.

Műsor: Bartók: Divertimento Richard Strauss: II. kürtverseny Brahms: II. (D-dúr) szimfónia, Op. 73 Vezényel: Dubóczky Gergely Közreműködők: Miskolci Szimfonikus Zenekar Kürt: Zempléni Szabolcs

Bérletnyitó hangversenyünkkel Bartók Bélára emlékezünk a zeneszerző halálának évfordulóján – amely éppen szeptember 26-ra esik –, valamint a 125 esztendeje elhunyt Johannes Brahms életműve előtt tisztelgünk. Bartók Béla (1881–1945) vonószenekari Divertimentója az inspiráció szempontjából elképzelhető legidillibb környezetben, a svájci hegyek között született 1939 augusztusában. Megrendelője, egyben a zeneszerző vendéglátója, Paul Sacher, a Bázeli Kamarazenekar vezetője volt; Bartók ugyanennek az együttesnek írta korábban instrumentális fő művét, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabot. A Divertimento keletkezésekor a táj minden fensége s nyugalma sem feledtette el a szerzővel az alsóbb régiókban vibráló levegő feszültségeit: a műre – különösen a középső, nagy éjszaka-lassútétel baljós hangjain átszűrődve – a közelgő világkatasztrófa előérzetének árnyéka is rávetült. A nyitótételnek egyúttal a divertimento-műfaj régi hagyományaira is visszatekintő, részbeni játékossága, majd még inkább a finálé reggeli fényözön-muzsikája – annak elsöprő lendületű, ünnepi néptánc-forgatagával –, együttesen mégis a jövőbe vetett alkotói hit tanújelei. Barokk concerto-tradíciót elevenített föl a zeneszerző a zenei anyagnak a szólisták és a teljes együttes közötti felosztásával. A tételek: I. Allegro non troppo; II. Molto adagio; III. Allegro assai. A nyitótétel derűben fogant muzsikája alapvetően táncos lejtésű, népzenei hátterű, s a hangvétel nemritkán, félreismerhetetlenül nosztalgikussá válik: mondhatni, álomként a múltról, a természetességről, a harmóniáról. „Ez a tavaszi napfényen kivirult, mezei virágból szőtt zene Bartók számára is először adatott meg” – írja költői lelkülettel az elemző Kroó György. Ám a bontakozó zenei folyamat minduntalan „memento” jellegű „falakba”: azt könyörtelen erővel megakasztó, ff dinamikával ismétlődő tutti-hangtömbökbe ütközik. Az „éjszaka”-tételtípus hosszú előzményekre tekintett vissza már az életműben a darab keletkezésének idején, ám az a fajta szorongásteljesség, vészkiáltásokkal terhes sirató-hangvétel, amely a Divertimento Molto adagio-jának nagy részét áthatja, korábban ismeretlen volt az önálló bartóki lassúk világában. E mélypont után nem remélt, minden ízében felszabadult tónusú hangözönnel tör be a rondószerkezetű zárótétel. Típusa szerint ahhoz a kollektív hangú, örömünnep-affektusú, tobzódó néptáncfinálékhoz tartozik, amelyek a Táncszvittől a nagyzenekari Concertón át a Brácsaversenyig kísérték a Bartók-életművet. Témái részint a nyitótétel dallamainak rokonai. A mű végén még tréfára is sor kerül: a pengetve megszólaltatott, eltorzított kontúrú témaszakasz kecseskedő-neorokokós finomkodását „nevetve” űzi el az újult lendülettel nekirugaszkodó, népi gyökerű melódiafolyam életereje. Bartók legfontosabb zeneszerző kortársainak egyike volt Richard Strauss (1864–1949), akinek művészete hosszú ideig igézően hatott a pályakezdő magyar komponistára. Második kürtversenye már kései opus, Strauss szépségeszményben és derűben fogant végső vallomásainak egyike (1942); nem véletlenül vált a leggyakrabban megszólaltatott XX. századi kürtversennyé. Szerkezete a klasszikus hagyománynak megfelelően háromtételes: I. Allegro; II. Andante con moto; III. Rondo: Allegro molto. Szünet nélkül kapcsolódik egymáshoz a két kezdőtétel. A szélső, gyors tételek kerethangneme Esz-dúr, a középsőé Asz-dúr. Utóromantikus stílusvilágával a fiatal Strauss szimfonikus műveire is visszatekint a darab, részint a nyitó Allegro szélesen gesztikuláló témái, majd ugyanúgy a lassútétel „időmegállító”, áradó lírája révén. Századok kürtirodalmának hagyományaihoz is kapcsolódik a finálé vissza-visszatérő, vadászfanfár típusú kezdőtémája. A kéziratos partitúra bejegyzése szerint Strauss édesapja emlékének szánta a darabot, aki híres bajor kürtjátékos volt. A mai este szólistája, a világjáró Zempléni Szabolcs, a Hamburgi Zeneművészeti Főiskola professzora. Derű és emelkedettség – prózai hasonlatképpen: egy idilli nyáreste boldogító mámora – hatja át Johannes Brahms (1833–1897) II. szimfóniájának tételsorát, szemben a német komponista másik három szimfóniájának és megannyi további opusának alapvetően komorabb belső világával. Megalkotásakor, ahogy Bartók Divertimentója esetében is, erőteljesen hatott a szerzőre az eszményi környezet: a komponálásra az osztrák Wörthi-tó partján került sor 1877 nyári hónapjaiban. A tételek: I. Allegro non troppo (D-dúrban); II. Adagio non troppo (H-dúrban); III. Allegro grazioso (Quasi Andantino) (G-dúrban); IV. Allegro con spirito. Természetihletésű, nyugodt és derűs, lassan kibontakozó főtéma áll a mű élén. Megkapó egyszerűsége elbűvölő, meleg fúvósszínekben gazdag hangszereléssel párosul, majd kisvártatva széles ívű vonósmelódia fejlődik ki belőle, a tétel dinamikus mozgásfolyamatainak kiindulópontjaként. A bécsiek azonnal magukénak érezték a művet az ott lezajlott ősbemutató után, s joggal: a második téma nosztalgikus keringőhangja talán önmagában is elegendő lehetett ehhez. Ám a tétel nem nélkülözi a brahmsi szenvedélyt és heroizmust sem, amelyet különösen annak harmadik fő gondolata (az expozíció zárótémája) képvisel; a végső kicsengés, csöndesen „tovalépdelő” ütemeivel, mégis költőien harmonikus. Az lassútétel magánylírájának pillanatnyi – sokkal inkább vágyakozó karakteréből adódó, semmint tragikus tónusú – feszültségeit a végtelenül bájos, scherzo szerepű harmadik tétel oldja föl szellemes és derűs játékaival, melyek a tétel dallamíveiben, harmóniafordulataiban és ritmusvilágában – sőt: annak váratlan hatású szerkezeti megoldásaiban – egyaránt testet öltenek. Féktelen életöröm fűti át a finálét, melyben a második téma, majd különösen annak visszatérésbeli és tételvégi megfogalmazásai révén a jellegzetes, himnikus brahmsi kitárulkozás pillanatai is helyet kaptak. Dubóczky Gergely budapesti karmester gyakori vendége Zenekarunknak; nem csupán Miskolcon dirigált már nagy sikerű hangversenyeket az együttes élén, hanem tavaly Borsiban, a frissen felújított Rákóczi-kastélyban is. Zenekarunk ma esti vendég-koncertmestere a japán születésű Haruka Nagao, a Magyar Állami Operaház Zenekarának koncertmestere. Sziklavári Károly